Észrevetted már, hogy az anyák szeméből kihunyt a fény? Erre akkor döbbentem rá, mikor velem is megtörtént a csoda: megszületett a kisfiam.

Az újszülött osztályon elmélázva néztem az anyukákat: egy új világba csöppentem. Véget ért gondtalan életem (ami persze csak utólag tűnik annak), és elkezdődött a nagybetűs, soha meg nem szűnő felelősség. Nem készültem rá, nem olvastam utána, nem járkáltam át mintát, tapasztalatot gyűjteni senkihez, így próbáltam ellesni valamit azoktól a nőktől, akik éppen ott voltak velem együtt az osztályon.

Mindenkire kiült a "megtettem, amit megkövetelt a haza" tekintet, és valami mást is észrevettem: nem csillogott már úgy a szemük, mint korábban, mikor együtt izgultunk az esedékes ultrahangok előtt.
Mi történhetett? Rájött mindenki, hogy végérvényesen lezárult egy korszak az életükben? Vagy ennyire kitörölhetetlenül beléjük égett a szülés élménye, ami sokszor (a legtöbbször) teljesen más, mint ahogy azt a színes-szagos magazinokban olvassuk? Nyomasztotta őket, hogy úgy néznek ki pár nappal szülés után, mintha még mindig terhesek lennének, és nem úgy, mint a trendi modell lány a 235. valóságshow-ból egy nappal kislánya születését követően? Akkor még nem kaptam erre választ, csak még több kérdést erről a csuda új világról.

Ám a szűnni nem akaró kíváncsiságom továbbra sem lankadt, így amikor tehettem, tovább figyeltem az anyákat. És egyre csak azt láttam, megszürkült a tekintetük.
Találtam nemrég egy fotósorozatot, amin jól látszik, miről beszélek. Szülés előtt és után készült portrék tömkelege, amik jól mutatják: valami végérvényesen megváltozott.

Aztán egyszer csak hidegzuhanyként ért a felismerés, mikor egyik délután néztem a gyerekemet játék közben; ott volt benne mindenem: a mosolyom, a grimaszom, a fintorom, az anyajegyeim, és ott volt a szemem fénye is. Ott játszik anya szeme fénye - csodálatosan találó a magyar nyelv. Úgyhogy rájöttem: az anyag nem veszett el, csak átalakult: a női szemek csillogása a gyerekekben él tovább. 

Fotó: saját, www.vaidaphoto.com