HOTEL VIVRE

Jelentem: a Föld elkezdett megtisztulni

2020. március 18. - hotel vivre

 Sokszor jártam már az olaszországi Velencében: osztálykiránduláson, a karnevál idején, nyáron fagyizni, télen berúgni. De még soha nem láttam olyan tisztának a csatornák vizét, mint most. 

velence1_blog.jpg 
A Föld nemrég csak annyit kért tőlünk, ne termeljünk felesleges szemetet, ne toljuk túl a műanyagot, és ne irtsuk az oxigént adó fákat. Hallgattunk rá? Nem nagyon!

A bolygó ezért úgy döntött, megtisztítja önmagát. Ezután annyit kért tőlünk, maradjunk otthon, ha nem muszáj, ne hagyjuk el a lakásunkat. Megtettük? Aligha!

Ha (amikor) ezen is túl leszünk, tiszta lappal indulhatunk. Már csak az a kérdés, élünk-e az új lehetőséggel, vagy ott folytatjuk, ahol abbahagyjuk.

Tedd szebbé a környezeted, vagy a környezeted tesz szebbé téged – ezt most már soha ne felejtsük el!

velence_blog.jpg

velence2_blog.jpg

Fotók: 

Mitől lehetne boldog a nőnap?

Már hét közepe óta ömlik ránk a "boldognőnapot" . Így ideje korán elgondolkodtam, mitől lehetne boldog a nőnap, és úgy nagyvonalakban a nők élete.

ian-dooley-k8ochheymme-unsplash.jpg

Aranyóra? Luxus utazás, fitnesz-wellness? Túlárazott vacsi, macikás rózsacsokor? Hát, nem igazán! 
Attól lenne boldog a nők élete, ha nem kéne megalkudniuk, mert nők.
Ha nem kéne azon gondolkodnunk, ha késő este gyalog megyünk haza, hogy hova rejtsük hosszú hajunk, nehogy feltüzeljünk egy klinikai kezelésre szoruló egyedet.
Ha úgy végig tudnánk táncolni egy estét egy szórakozóhelyen, hogy közben nem kell hat kezet leszednünk magunkról, mert a férfiak úgy érzik, ez nekik jár, ha mellettük táncolunk. 
Ha este indulunk útnak, ne kelljen a falba vernünk a fejünket, hogy szoknyát vettünk fel nadrág helyett, mert utóbbiban biztonságosabban érezhetnénk magunkat.
Ha nem vernének agyon, ha úgy döntünk, mással szeretnénk leélni az életünket. 
Ha munka után hazaesünk, és meleg ételt teszünk az asztalra, nem kell imába foglalni a nevünk, de egy köszönöm, hogy főztél nekem is, megtenné.
Nőnap alkalmából csak annyit kérünk, ha mi békén hagyjuk a férfit, a férfi is tegye ugyanezt. Ha pedig szeretjük, és kiegészítjük az életét főzéssel, házimunkával, értékelje, ne adj' isten, vegyek ki ő is a részét a mindennapos otthoni mókuskerékből! 
Fotó: Ian Dooley

Számít a külső? Nagyon is!

Hányszor hallottad már, hogy nem számít a külső, mindegy, hogy festesz, a lényeg mindig belül van? És hányszor kellett kint ácsorognod egy szórakozóhely előtt, mert nem engedtek be a belsőd miatt? Na és milyen gyakran engedtek be egy dress-code-os eseményre rosszul felöltözve, mert a héten már másodjára kísértél át egy öregurat a kereszteződésen?

Világunk egyik legnagyobb átverése, hogy nem számít a külső. Számtalanszor hallgattuk anyáinkat, hogy végül úgyis megtaláljuk az igazit, mindegy, hány kilóval mutat többet a mérleg, a lényeg úgyis belül van. Aztán hidegzuhanyként ér, mikor először kell csinosabban felöltözni egy színházba, és nem tudunk mit felvenni, vagy két nap kutakodás után sem találunk megfelelő öltözetet egy állásinterjúra.

Fogadjuk el: ugyanúgy, ahogy a belső, számít az is, hogyan nézünk ki, milyen az alakunk, és milyen ruha van rajtunk.

Sosem felejtem el, egyszer sikerült elmennem melegítőben (menő melegítő volt, na) egy nívósabb cukrászdába. Ácsorogtunk a párommal a bejáratnál, vártuk, hogy odajöjjön hozzánk az ültető ember, de csak nem jött. Mikor kezdett kellemetlenné válni a dolog, úgy döntöttünk, nem erőltetjük.

2_1.jpg

Az alábbi fotósorozat döbbenetes bizonyíték arról, amiről beszélek. Egy olyan világban élünk, ahol, ha nem is a márkák, számít, mi van rajtunk. Számít, mikor mostunk utoljára hajat, és milyen színű a körmünk.
Az átalakítások Alexandr Rogov munkáját dicsérik. Az orosz stylist hitvallása szerint a stílus nem pénz kérdése, csupán döntésé: kreatívan kell tudnunk hozzányúlni a ruháinkhoz, és tisztában kell lennünk, mi áll jól az alakunkhoz.

Úgyhogy ahelyett, hogy igyekszünk beleszuszakolni magunkat egy olyan dobozva, amire az van írva: elfogad a világ, bárhogy is nézek ki, valljuk be magunknak: igenis fontos, hogy milyennek mutatkozunk mások előtt. Otthonra pedig jó lesz az a pizsi, amit már napok óta igyekszünk lecserélni.

10.jpg

1_1.jpg

3_1.jpg

4_1.jpg

5_1.jpg

6.jpg

7.jpg

8.jpg

9.jpg

 

Kórházi tündérmese

Valaki sír, mi történhetett vele? Jézusom, ez az én gyerekem! De hát nemrég aludt el, és egész éjszaka fent voltunk. Szép kis szilveszter. Lehet, hogy éhes. Mit is mondott a szoptatási tanácsadó? Ki emlékszik már arra?! Pár napja egy jól megválasztott időpontban a nevem sem ugrik be egyből. Na, mindegy, próbáljuk meg. Nem kell neki, egyfolytában csak sír. Hagyd abba, kérlek, próbálok segíteni. 
christian-bowen-i0itptisvee-unsplash.jpg
Fotó: Christian Bowen/Unsplash
Nyílik az ajtó. Már megint egy (jó)tanácsadó. Csak ne lássa, hogy sírok, a miabajokkal már tele a padlás. 
– Szép jó napot! Megkaptak minden tájékoztatót a babákkal kapcsolatban?
Kánonban ment az igenköszönjük, hátha akkor hamarabb magunkra hagy minket.
– Hogy sír ez a kisfiú – és már nyúl is érte.
– Elnézést, megfoghatom? Látja, ha így ráfekteti a karjára és hagyja lógni – persze, csak ha nem fél attól, hogy lehuppan –, akkor egyből elhallgat. Szeretnek így lógicsálni a babák. 
– Nem nagyon akar szopizni, és a tápszer sem fogy. Lehet, hogy nem ízlik neki?
– Hát, egy paprikás csirkének biztos, jobban örülne. 
– Van daluk? 
– Milyen dalunk?
– Egy dal, amit már akkor is énekelt, mikor még a hasában volt a pici. Énekeljen neki, énekeljen neki, attól megnyugszik.
– Nem tudok énekelni. 
– Mindenkinek kell egy dal. Attól megnyugszik a baba, és látja, megnyugszik maga is. 
– Hol lehet önt megtalálni, ha bármi lenne?
– Én már nem leszek itt sokáig.
És tényleg nem is volt. Tündér keresztanyu úgy járt nálunk, hogy talán igazából ott sem volt.
alvin-leopold-yvh8fdhqhfg-unsplash.jpg
Fotó: Alvin Leopold/Unsplash

Megrázó teadélután Pablo Escobar özvegyével

Családi titkairól vallott Victoria Eugenia Henao

Személyes interjúm után mindenki ugyanazt kérdezte tőlem: ha Escobar felesége tudta, mit művelt a férje, miért nem hagyta el?

Szerencsés helyre születtünk azt gondolom, ha ez egyáltalán megfordul a fejünkben; Kolumbiában ugyanis ezt egy nő nemhogy kimondani, gondolni sem meri.

1.jpg

Victoria Eugenia Henaóval egy hideg, decemberi napon találkoztunk egy belvárosi hotelben. Az interjúra sietve kicsit úgy éreztem magam, mint a Sztárom a párom egyik utolsó jelenetében, ahol a főszereplő világsztárral egy elegáns hotelben beszélgettek az újságírók.

Victoriának egy kérése volt a beszélgetésünk előtt: olvassam el a könyvét, hogy megértsem, miért írta meg. Izgatottsággal vegyes izgalommal vártam őt, akinek már az első pillantásából látszott: megjárta a földi poklot.

2.jpg

Interjú.

 

Pár napja érkezett Budapestre. Hogy tetszik a főváros?

– Meg vagyok hatva, hogy milyen kedvesek itt az emberek. Nagyon jól érzem itt magam, szeretnék még sokszor visszatérni, és minél jobban megismerni az ország történelmét.

Elolvastam a könyvét, amihez hasonlót még soha nem hallottam. Mi jut eszébe először, ha azt mondom: drog?

Pablo.

Mit szimbolizál ez önnek?

– A drog megbetegít, ebből pedig nekünk embereknek kell kiutat találnunk. Mindenkinek hozzá kell tennie az ügyhöz a maga kis porszemét, hogy végül eltűnhessen a föld színéről. A testvérem 40 évig fogyasztott kábítószert, így az összes létező állomását ismerem a történetnek. A drog nem csak magával a fogyasztóval végez, hanem a családját, az országot és a társadalmat is tönkreteszi. A testvérem odáig jutott, hogy meg akarta ölni anyánkat is. Édesanyám rettegett és pánikolt tőle – elkeserítő helyzet volt.

Egészen fiatal volt, 12 éves, mikor megismerkedett Pablóval. Megfordult egyszer is a fejében, hogy meg tudja őt változtatni?

– Amikor megismertem, nem akartam megváltoztatni őt. Egy lakótelepen laktunk, olyan volt, mint az összes többi srác. Egyetlen dolog nem tetszett benne: már akkor is láttam rajta, hogy imádta hajkurászni a lányokat.

Később sem gondolkodott azon, hogy megpróbál formálni rajta valamicskét?

– Ez egy kolumbiai nőnek meg sem fordul a fejében, ilyenekről beszélnünk sem szabad. Egy olyan macsó társadalomban nőttem fel, ahol azt tanítják a nőknek, az a dolguk, hogy teljesítsék a kötelességeiket feleségként. Ezen túl nem lehet véleményünk, nem kérdezhetünk semmit. Egy férfi nálunk sosem segít például a háztartás körül sem. Fiatalkoromban még a gyerekekhez sem nyúltak hozzá, az is a nő feladata volt.

Mik voltak akkor az apai teendők?

– A férfiak pénzt kerestek, hogy járhassanak a gyerekek iskolába, és a családnak legyen mit enni. A többi a nő feladata. Ezeket mind elfogadtam. Ám azt, hogy a teendőim mellett tudtam, hogy megcsal engem, nehezen vette be a gyomrom. Hatalmas szomorúsággal a szívemben ültem le leckét írni a gyerekekkel, miközben tudtam, Pablo valaki mással hempereg.

4.jpg 

A könyvében gyakran említi, hogy az édesanyja már a kezdetek kezdetén ellenezte a kapcsolatukat Pablóval.

– Először azt sérelmezte, hogy Pablo 11 évvel volt idősebb nálam, ő már felnőtt férfi volt, mikor megismertem. Majd mikor kiderült, nem feltétlenül keresi legális úton a pénzt, még dühösebb lett rá anyám. Egyedül nem is találkozhattam vele: többen kísértek minden egyes randevúnkra. Anyám élete utolsó napjáig hajtogatta, hogy el kell, hagyjam Escobart. Szerintem fel sem mérte, mekkora bajban voltam mellette, ha azt gondolta, volt lehetőségem elhagyni őt.

Emlékszik arra a pontra, mikor megtudták a gyerekei, mivel foglalkozik az apjuk?

– A fiam a könyvében mesélt arról – én is onnan tudom – hogy kilencévesen közölte vele Pablo, hogy ő egy bandita. Borzasztóan fájt, mikor megtudtam, hogy a gyerekemnek ezt át kellett élnie. Hogy lehet ilyet mondani egy kilencévesnek? Milyen példát mutatsz ezzel a gyerekednek?

Önnek ezt sosem mondta?

– Nem. Velem mindig tisztelettudó volt, sosem zsarnokoskodott. Mai napig fogalmam sincs, miért bánt ilyen jól velem. Elképzelhető, hogy a szíve mélyén tudta, ha világossá válik számomra, hogy egy őrült, tettem volna valamit.

Ezzel ellentétben Pablo egész életében azt bizonygatta, számára a család a legfontosabb, Victoria az élete szerelme és mindent értük csinál.

– Három perccel a halála előtt is ugyanezt mondta.

Sokan úgy tudják, Escobart lelőtték, ám a család azt állítja, öngyilkos lett.

– Igen, Pablo megölte magát. A fiam részletesen utánajárt ennek; biztos, hogy öngyilkos lett. Akkoriban mi a kolumbiai állam védelme alatt álltunk; nekik politikailag fontos volt úgy beállítani, mintha ők végeztek volna vele. Nekünk pedig megtiltották, hogy kiejtsük a szánkon, hogy Pablo öngyilkos lett.

A gyerekei hibáztatták valaha, hogy nem lépett ki a házasságából?

– Kamaszkorukban rettenetesen haragudtak. Fájt nekik az az ár, amit azért kellett fizetniük, mert Escobar-gyerekek. Kirakták őket az iskolákból, diszkriminálta őket a társadalom – csak hogy néhány példát említsek. Dühösek voltak azért, mert az apjuk tetteiért megfizettek ők is. Az egyik oka annak, hogy 25 év után könyvet írtam a történetünkből az az, hogy megértsék a gyerekeim is, mit éltem át és éreztem az apjuk mellett.

Hisz az újjászületésben?

– Mondjuk, igen.

Mit gondol, ilyen nehéz sors után, milyen lesz a következő élete?

– Derűre ború – szoktam mondani. Nem volt még olyan vihar, ami után ne sütött volna a nap. Minden ember képes változni, jobb esetben jó irányba. Hiszem, hogy eljön az az idő, mikor békében tudnak majd az emberek együtt élni.

Vár még önre szerelem ebben az életben?

– A szerelmet teljes mértékben megtagadom magamtól. Félek tőle, mert túl nagy árat fizettem én már a szerelemért. Nem akarok kockáztatni, nem bírnék ki több szenvedést. Nem akarok az érzelmeim miatt függni mástól, nem akarom, hogy ezek bonyolítsák az életemet. Másrészről, ki vállalná ezt a történetet velem? Mit tudnék én adni egy férfinak?

Sokan megkeresik, akik (közel) hasonlóan rossz házasságban élnek?

– Nők és férfiak egyaránt, akik korábban erőszak áldozatai lettek. Sokan kérdezik tőlem, hogyan sikerült nem beleőrülni mindabba, amin átmentem?

A gyerekei miatt?

– Pontosan. Ma pedig már csak a hétéves unokám tartja bennem a lelket. Vele együtt az öröm és az inspiráció is visszatért az életembe. Nagyon különleges fiú, elfelejteti velem mindazt, amin keresztül mentem. Már egyre gyakrabban kérdezi ő is tőlem, miért nincs párom, miért nem megyek újra férjhez. Ő ugyanis nem szeretné, hogy egyedül éljek. Mikor mesélem neki, hogy a nagypapája élete sok bánattal járt, ami rám is kihatott, mindig azt mondja: „De hát ő már meghalt!” Igazából most már ő tanít engem az élet értelmére, nem pedig fordítva.

5.jpg

 

Mobil + vezetés = KIZÁRT!

Mennyit mobiloznál vezetés közben, ha a szerelmed élete függne tőle?

Megállsz a pirosnál, előkapod gyorsan a telefonod, csekkolod, vajon András menőbb helyre vitte randizni az új csajt, mint anno téged. Mi ennél jóval puccosabb étteremben voltunk.

Szerencsére a hosszú piros arra is elég, hogy lásd, Kata sem kapott nagyobb követ az eljegyzési gyűrűjébe, mint te. Legalább ennyi, ha már belföldön megyünk nászútra.

Megéri?

cleyton-ewerton-j7r7vjeyp5y-unsplash.jpg

Mit szólnál, ha leültetnének veled szembe egy embert, aki arról kezdene mesélni, hogyan halt meg a szerette azért, mert a vele karambolozó autó sofőrje nyomkodta a telefonját? Hihetetlen szitu? Pedig igaz is lehetne!

Az alábbi videó három évvel ezelőtt készült. Az alanyok először elmesélik, miért nyomkodják a telefonjukat vezetés közben, majd szembesülnek egy nő történetével, aki autó balesetben veszítette el a szüleit. Ő maga túlélte; két hónapot töltött kórházban, majd két hónapot rehabon, ahol újra tanult enni, járni, és beszélni. Nem árulok el titkot azzal, hogy a beszélgetés alatt nem a balesetező nő zokogott.

 

Megéri?

Manapság többen halnak meg telefonozás miatt az utakon, mint gyorshajtás okozta balesetben.
Tulajdonképp mi nem várhat, amíg hazaérünk? Miről maradunk le, ha nem nyúlunk rá félpercenként a telefonunkra? Életeket menthetünk azzal, ha legalább vezetés közben kivonjuk magunkat a digitális forgalomból.

Ha pedig annyira izgatja a fantáziánkat Mancika jegygyűrűje, álljunk félre egy benzinkúton, igyunk egy kávét, és jegyezzük meg ott az orrunk alatt, hogy a miénk még az övénél is szebb!

 

Fotó: Cleyton Ewerton

20 éves a magyar Harry Potter

286 oldal és 1290 forint körül mozog a csoda mértékegysége

Ha csak egy könyvet olvasol el, akkor az a Harry Potter első része legyen, mert utána falni fogod az irodalmat!

christian-wagner-2_mkndnwb58-unsplash.jpg
Fotó: Christian Wagner
Húsz éve egy olyan pályaudvaron kértem meg apámat, hogy vegye meg nekem a könyvet, ami ma már nem is létezik. Hallottam ugyanis fél füllel a rádióban, hogy ez a könyv a nagybetűs CSODA. Már egészen fiatalon kíváncsi voltam, mennyiben mérik a csodát, ezért úgy éreztem, nem hagyhatom ki.
Apám megvette nekem, elolvastam, és rájöttem: 286 oldal és 1290 forint körül mozog a csoda mértékegysége.
Mivel sokszor több év telt el az angol és a magyar kiadás között, már akkor elkezdtem idegen nyelven olvasni a Harry Pottert, mikor alig tudtam angolul. Cipeltem a 86 kilós angol-magyar szótárat a Volánon és a metrón,  próbáltam értelmezni Rowling fantasztikus írói képességét.
Nem zavart, hogy sokszor nem tudtam kisilabizálni a sorokat, mert sokkal jobban frusztrált volna, hogy megjelenik egy új HP könyv, és nem tudnám olvasni. Aztán persze mikor kidobták a legújabb kötetet magyarul, két-három nap alatt végeztem vele. Azóta több mint hússzor elolvastam az elsőt, és a többi kötet is számtalanszor megfordult a kezemben. 
Mikor öt évvel ezelőtt Angliába költöztem, az első gondolatom az volt: milyen jó, hogy közelebb kerültem a Warner Brothers múzeumhoz. Aztán mikor utána néztem a térképen, kiderült, olyan messze lakom Londontól, mintha el sem hagytam volna Budapestet. Így a stúdiólátogatás a kint töltött idő alatt is elmaradt.
Rajongásom tárgyát sikerült már megszereznem magyarul, angolul (többféle kiadásban), törökül, görögül és norvégul is, úgyhogy már csak 75 nyelven kell megvenni, hogy minden lefordított nyelven meglegyen a CSODA. 

Ismét összefogott a magyar!

Sokunk tapasztalta már, hogy saját népünknél nincsen rosszindulatúbb, áskálódóbb és negatívabb nemzet. Még külföldön is a magyar embernek a magyar a legnagyobb farkasa. Ám mélyen hátul azért reménykedünk mindig abban, hogy ez változhat, és fog is.

duy-pham-cecb0_8hx-o-unsplash.jpg

Fotó: Duy Pham

És amikor azt olvassuk, hogy pár hónap alatt már a második kisfiúért fog össze az egész világ magyarsága, és gyűjt össze kétszer hétszáz millió forintot, akkor elönt a remény, és arra gondolunk, hogy igen, ki tudunk állni egymásért, össze tudunk fogni, ha akarunk!

Pár napja Levente kapott új reményt az életre, hónapokkal ezelőtt pedig Zentétől volt hangos a sajtó. Felnőttként biztos vagyok benne, hogy ez lesz az a két ember, akinek nem fogja tudni senki bemagyarázni, hogy a magyar magyarnak farkasa. Hogy itthon dögöljön meg a szomszéd tehene, főleg, ha a fű is zöldebb odaát. Ők ketten olyan csodát tapasztaltak meg már egészen fiatalon, ami reményt adhat az összes honfitársunknak szerte a világban, hogy bizony szeretik itt egymást az emberek, össze tudnak fogni, ha a túlélésért van szó.

Eredeti megjelenés: Színes Ász napilap

Szülés férfiszemmel

Az élet rendje a gyerekszületés – mégis hatalmas döntést vállal azzal egy nő, ha szülésre adja a fejét. Ha eltekintünk a kilenc hónap alatt felszedett kilóktól, ott van még számtalan példa arról, hogy sok nő megkopaszodott szülés után, megőszültek, kihullott a foguk, bevérzett a szemük és még sorolhatnám. Nekem „szerencsém” volt, mivel csak a fejem lilult be, és azt is csak pár napra produkáltam, valamint fél számmal kisebb lett a lábam.

john-looy-x3dz1c7mpa4-unsplash.jpg

Fotó: John Looy

Nem csoda, ha ezek után a nagybetűs férfiemberek tartanak attól, hogy imádott párjuk már nem lesz ugyanolyan, miután életet adott szerelmük gyümölcsének. Sokan félnek attól, milyen látvány fogadja őket, miután megtörténik az asszonnyal az életét beteljesítő csoda.
Ám szerencsére akadnak még olyanok is, mint Curtis, akik a világ legtermészetesebb dolgának kezelik ezt, és mondhatni, még szerelmesebben jönnek ki a szülőszobáról, mint ahogyan bementek oda.

Uraim! Kapják össze magukat, és ne kelljen erről többet hallania és ezen stresszelnie egy nőnek sem, hogy hogyan fest a teste szülés után. Nem ez számít, nem ez a lényeg. Főleg nem azután, hogy próbálják kialvatlanul, 0-24 életben tartani a gyermeküket!

Eredeti megjelenés: Színes Ász

Gyermeki felelősség

Hatalmas energia és önfeláldozás gyereket nevelni – ezen persze enyhíthet néhány nagyszülő és bébiszitter, de tény, ami tény. Az élet viszont egy olyan játék, ami ahol elvesz, ott később ad is: sokszor öregkorára kerül az ember olyan állapotba, mikor a gyereke segítségére szorul.

claudia-owbcefxgrie-unsplash.jpg

Ilyen helyzetben egy házastárs eldöntheti, hogy egyedül vállalja a felelősséget élete párjának ápolása felett, egy nagyobb összeg kicsengetése után felvesz maguk mellé egy szakavatott ápolót, vagy bevonja a gyerekeket a történetbe.
Szacsvay László négy éve az előbbi mellett döntött, mikor felesége, Claudia tizenöt métert zuhant lakásuk ablakából, és tolószékbe került.
– Van egy fiam, akinek megvan a maga problémája. Nem akarok egy ilyet rálőcsölni egy gyerekre – hangzott a színész válasza arra a kérdésre, hogyan boldogul egyedül.

thumbnail.jpg

Sokan azonban úgy gondolják, ez igenis a gyerekek feladata, sőt. A legtöbben még arra is megkérik csemetéiket, hogy áldozzák fel az addig felépített életüket, és költözzenek haza.
Ha pedig erre még úgy sem hajlandó a gyermek, hogy törvényi kötelessége, akkor következik a fenyegetőzés, az érzelmi zsarolás, a bűntudat és még sorolhatnám. Hogy ki jön ki ebből jól? Senki! Sem az a fél, aki lesérült, és magatehetetlenül nézi, ahogy a családja marakodik miatta, sem az, akire elsősorban hárul egy beteg gondozása, sem pedig a gyerek, akit onnantól kezdve élete végéig marni fog a bűntudat vagy azért, mert feladta az életét a szülei ápolásának oltárán, vagy azért, mert nem tette meg.

Eredeti megjelenés: Színes Ász

Fotó: thewallflowerphotographer.com